Ezüstkolloiddal fertőtlenítettek

Tudományos hírek


Ezüstkolloiddal fertőtlenítettekEzüstkolloidos oldattal fertőtlenítették a felsőzsolcai városházát, valamint a Szent István Általános Iskolát június 18-án, pénteken. A közel egymillió forint költségű, új technológiát és az oldatot a Bay Nano Kutatóintézet, valamint a Dr. Juice Co. ingyenesen ajánlotta fel az árvíz sújtotta település számára.

A fertőtlenítést megelőzően dr. Pungor András, a Bay Nano igazgatója elmondta: segíteni szeretnének a bajba jutott településnek, egy iskolában vagy egy hivatalban ugyanis fontos szempont, hogy olyan szerrel fertőtlenítsenek, amelynek nincsenek mellékhatásai. Fontos szempont az is, hogy a munkálatok után hamar használhatók legyenek a helyiségek. Az ezüstkolloidra mindkét állítás igaz, ráadásul a hatékonysága is jóval nagyobb, mint a hagyományos klórmésznek.

Magát a technológiát egyébként csak a közelmúltban engedélyezte aFelsozolcan ezustkolloiddal fertotlenitettek Bay Nano Kutatóintézet a Dr. Juice számára, s dr. Pungor András örömét fejezte ki, hogy fel tudták ajánlani a bajba jutott településeknek. Ezt megelőzően már Edelényben is használtak ezüstkolloidot, egy templom fertőtlenítésére.

Kádár László, Felsőzsolca aljegyzője köszönetet mondott a kutatóintézet és a cég gesztusáért. Mint mondta, a víz levonultával minden közintézményüket fertőtleníteni kell - vagy azért, mert azokban bent járt a víz, vagy pedig azért, mert rengeteg lakó volt ott, napokig összezárva. A munkálatokat már a héten megkezdték az ÁNTSZ koordinálásával, és mostanra csak a városháza és a Szent István Általános Iskola maradt ki - a felajánlásoknak köszönhetően jövő hét elejétől már ezek az épületek is biztonsággal használhatók lesznek.

Forrás: Minap Online

További cikkeink a Tudományos hírek témában »
További cikkeink »

facebook iwiw twitter google digg delicious mail